Pályázati projektek (TIOP, TÁMOP)
Cégünk a fennállása során mind több és több pályázati projekttel (elsősorban TIOP és TÁMOP pályázatokkal), és azok kivitelezésével találkozik. E programokban való részvétel során igen gyakran tapasztaltuk, hogy a felénk érkező informatikai igények esetében sokszor kellett olyan pályázati paraméterekhez, műszaki előírásokhoz igazodnunk, melyek nem 100%-osan feleltek meg a konkrét projekt céljaival, és sajnos a pályázó eredeti elképzeléseivel sem.
A múzeumok, kulturális intézmények, egyesületek túlnyomó része külsős pályázatírókat bíz meg a pályázatok megírására. E tanácsadók a konkrét törvényi, formai követelményekkel tisztában is vannak, de a projekt szempontjából legfontosabb információkkal, projektelképzeléssel nem. Ezt a pályázótól várják. Tapasztalatunk, hogy az informatikai fejlesztések területén maguk a kulturális intézmények dolgozói sem kompetensek, így gyakran az alapvetően jó, kreatív ötleteket végül a már elnyert pályázatban szereplő rosszul megválasztott, esetleg már elavult technikai eszközökkel kell megvalósítaniuk.
Az informatikai fejlesztések mellett sokszor szembesülünk azzal a problémával is, hogy az egyébként kötelező pályázati kommunikáció elemei – melynek költségei javarészt elszámolhatóak a pályázat keretén belül – szintén nem kerülnek előre beütemezésre a pályázatba. Pedig ezek a kommunikációs eszközök akár a projekt reklámozásában is igen hasznos eszközök lehetnek, ami pl. egy új kiállítás megnyitása vagy egy kulturális intézményben kialakításra kerülő foglalkoztató tér esetében nem elhanyagolható előnyt jelenthet a nagyközönséggel történő kapcsolatfelvétel kapcsán.
E tapasztalatokból született meg az az elhatározásunk, hogy az informatikai fejlesztés és projektkommunikáció tengelyén kibontakozott munkakapcsolatot már a pályázati források elnyerésének legelső pillanatától, a projektötlet gondolatától felvesszük a múzeumokkal, kulturális intézményekkel. Ez nyújt garanciát arra, hogy a pályázó ötletei szakmailag releváns, a kor kihívásainak megfelelő, előremutató, kreatív, interaktív, fenntartható és az esélyegyenlőséget biztosító tartalommal nyerjen Európai Uniós és/vagy hazai forrású állami támogatást.
Szolgáltatásaink:
Ötlet születik:
- Tanácsadás (a pályázatírás folyamatának ismertetése, segítségnyújtási pontok kijelölése)
- Ötletbörze (látványos bemutató az informatikai lehetőségekről az adott pályázati témához igazodva)
- Partnerek felkeresése (közintézményekkel, vállalkozásokkal való együttműködésre törekvés)
- Infrastrukturális rendszer átgondolt, modern, a pályázati célkitűzéseknek legmegfelelőbb megtervezése
Projektek:
- A Central Europe Program – ICE079P4 Danube Limes – UNESCO World Heritage című pályázaton elnyert támogatás alapján megvalósítandó, a Lussonium római kori erőd régészeti kutatási programjához kapcsolódó 3D interaktív tartalmak előállítása, valamint a katonai tábor területének térinformatikai feldolgozása.
- A TIOP-1.2.2-09/1-2010-0023 számú „Iskolabarát Völgységi Múzeum” című pályázatának megvalósításában való részvétel – multimédiás eszközök beszerzése, beüzemelése és szoftverfejlesztés.
- A TIOP-1.2.2/09/1 számú „Múzeumi Tudásterek” Szekszárd Wosinsky Mór Megyei Múzeum iskolabarát fejlesztési munkáiban való részvétel – informatikai fejlesztés, hardver eszközök beszerzése, beüzemelése, nyomdai anyagok tervezése, előállítása, berendezési tárgyak beszerzése.
- A Central Europe Program – ICE079P4 Danube Limes – UNESCO World Heritage című pályázaton elnyert támogatás alapján megvalósítandó, a Lussonium római kori erőd régészeti kutatási programjához kapcsolódó megállító és magyarázó táblák elkészítése Lussoniumról. – Romkerti részt magyarázó fekvő tábla, háromnyelvű információs szöveget tartalmazó tábla, a katonai tábor 3D-s rekonstrukcióját tartalmazó tábla, táblák Lussonium kutatástörténetéről.
- A Central Europe Program – ICE079P4 Danube Limes – UNESCO World Heritage című pályázaton elnyert támogatás alapján megvalósítandó, a Lussonium római kori erőd régészeti kutatási programjához kapcsolódó weboldal elkészítése.
- A KMOP-3.1.1./C-2008-0002 pályázati forrásból megvalósuló projektben részvétel – Kovács Margit kerámiaművész új kiállításának virtuális körpanoráma fotóinak elkészítése és interaktív környezetének kialakítása és az elkészült digitális képek látványos bemutatása.
- Danube Limes UNESCO World Heritage projekt honlapjának megtervezése, programozása, üzemeltetése.



